A Harkányi Gyógyfürdő fejlesztésére újra komoly összeget adtak
Épp most olvastam, hogy 300 000 000 millió forintot kapott a Harkányi Gyógyfürdő turisztikai fejlesztésre. Hurrá!!!
Nagyon szeretem a helyet. Szerencsére közel is van nagyon a pécsieknek. Az ország más részéből idelátogatóknak is vonzó célpont a gyógyvize. A környéken sok a hotel, a főutcáján pedig sok sok étterem és még cukrászda, pizzéria is található.
Kiemelném a Dráva Hotelt, ami épp mellette van közvetlenül a strandnak. 4 csillagos hotel gyönyörű wellnessrésszel is rendelkezik. A szobák is nagyon szépek, barátságosak. A közelben pedig Villány egy ugrásra található. Éttermek, pincék és kiváló vörösborok… de erről inkább külön írok majd pár cikket.
A strandra visszatérve, mindenféle izületi problémákra jó a gyógyvize. Egy barátommal, Tamással szoktunk elmenni télen, amikor kint már tényleg nagyon hideg van. A kültéri medencében kezdjük a pihenést – beszélgetést, majd pici úszkálás után megyünk a belső, fedett részre, ami már tényleg nagyon meleg vízű. Három óra kikapcsolódás… Mindenkinek ajánlom.
Van hogy felállított sakktábla is van a medencében (az eozin szobor mellett), ahol a vízben ülve egy kis fejtörő részesei lehetünk. Szép emlékeket idéz mindig ha látom az idősebbeket hogy játszanak a kis körbegyűlt közönség előtt. 16 évesen hagytam abba a versenyszíntű sakkozást, azóta nem nagyon játszom. Talán egyszer kedvet kapok…
Nyáron is vonzó célpont a strand, hatalmas zöld parkjával és kültéri sport medencéjével. És Harkány főutcán az egyik legfinomabb a fagyi. Hatalmas adagokat adnak. És rengetegből lehet választani.
Kívánom, hogy még sok sok pénzt kapjanak fejlesztésre, legalább annyit mint egy stadion megépítése! No itt sem jön politika, és nem is mennék bele hogy mit látogatnak többen, azt kívánom, jusson mindenre, erre is, mert sok sok embernek lenne még nagyobb élmény ha idelátogat. A gyerekeknek meg jó lenne egy igazi komoly játszóteres csúszdás rész is, olyan, mint amilyen sehol nicns az országban! Van rá hely, és a környéken sok sok turistát idevonzana. Úgy legyen!