Ígértem az első nyaralásos, tengerpartos sztorim, még 1993-ban történt. Ez volt az első messzebbi utam. Egy barátom édesanyja a Coop Tourist pécsi irodájának a vezetője volt (a cég azóta sajnos teljesen eltűnt a piacról már). Tőle kértünk tanácsot, hogy a rendelkezésre álló kb. 70 000 Ft-ból két főre mit tud ajánlani), ami tengerpartos nyaralás. Mert ugye az utazók legtöbbször a büdzsé alapján választanak. Spanyolország, Santa Susana egyik 3 csillagos hotele volt az akkori ár/érték alapján a legjobb választás szerintünk. Adtak reggelit, ebédet és vacsorát is. A medencéje és a kertje szép volt, és a tengerhez is csak kb 5 percet kellett gyalogolni. Ez persze nem repülős, hanem buszos út volt. Na itt fogadtam meg, hogy 8 óránál többet ha kell menni autóbusszal, akkor tuti inkább a Balatonra megyek… Szerencésre most már a repülőjáratok annyira gyakoriak és elérhető áruak, hogy ezzel nincs probléma. Hatalmas szállodák voltak a tengerparton, végig bárok, discok, üzletek. Nagyon örültem neki.
Ez volt az első barátnős utazás messzebb, 20 évesen. Kitaláltuk, hogy megnézzük a környéket is, nem csak azt a tepelülést, ahova mentünk. Be lehetett fizetni fakultatív programokra is. Mellyel elvittek volna Barcelonába városnézésre, Tossába megnézni a várat, Blanesbe az arborétumba, és még sorolhatnám a kínálatot. Egy gond volt, nem volt rá keretünk. Jött az ötletem, hogy nézzük meg a vonat árakat. Kiderült, hogy szuper akkor már klimatizált vonatokkal, pillanatok alatt nagyon olcsón be lehet jutni Barcelonába. Meg is vettük a jegyeket, és rengeteg dolgot láttunk. A többiek mentek busszal, elég sokan – az irodáknak egyébként sokszor így éri meg az utazás, mert itt jelentős plusz pénzt tudnak beszedni még a csoport tagjaitól. Erre egészen pontosan Jordániában jöttünk rá, de erről majd egy következő levélben írok.
Szóval mi vonattal és metróval közlekedtünk. Amikor visszaértünk, a csapat többi tagja kérdezte mit láttunk. És ekkor jött a megdöbbenés. Este mi kb. kétszer annyi helyet soroltunk fel, mint ők, hogy hova jutottunk el. Ugyanis a nagy forgalomba a busz annyira nem tudott haladni, mint mi gyalog és metróval… És legalább ötödáron mentünk, ami szintén nem elhanyagolható… Szóval láttunk mindent a La Ramblatól a Kolombusz szoborig az olimpiai negyedtől a katedrálisig, és persze a Sagrada Familia csodálatos épületéig. Bevallom, annyira tetszett Goudy által tervezett épületek sokasága, hogy egyszer biztos még visszatérek. Pedig nálam a fő szabály, hogy mindig máshova megyek, hogy több mindent megismerhesek.
Tanulság, jobb magamnak beosztani egy utazásnál az időm, mert legalább azt látom amit szeretnék. Erre sok bizonyítékom van a későbbi utazásoaim során is.
Nos nézzük a szállásfoglalásokat. Ami ugye a költségek egy jórészét képezik. Előző levélben kicsit bemutattam egy rendszert, amit találtam, és amivel foglalok az elmúlt majd 4 évben. Persze tudom, hogy vannak más, tényleg nagyszerű rendszerek is az interneten, és mind azon verseng, hogy náluk költsük el a pénzünket, és nyilván ők keressenek rajtunk.
És persze vannak sok sok kis oldal, amik épp pár akciós ajánlattal próbálnak magukhoz vevőket hozni. És az utazási irodák is versengenek értünk, utasokért. Egyre kisebb eredménnyel, mert az online foglalási rendszerekkel nem tudnak ma már versenyezni. Nem csak azért, mert online nincs helységbérleti díj rezsivel, alkalmazottak bére, járulékokkal, katalógusnyomtatás, hanem azért is, mert online egy sokkal nagyobb célpiac érhető el, nincsenek földrajzi határok! És ugye nem mindegy, hogy 300 főt vagy 40 000 főt tudunk utaztatni. És itt még elég kicsi számot írtam a másodiknak… Vannak persze Last Minute vadászok is a neten, akiknek még az elején jó lesz az a hely is annyiért akkor. De mi van akkor, ha már sok ilyenen voltak, és mindig máshova mennének? Nekik más megoldás kell már, ha az árra – olcsóságra mennek. Tehát fontos, hogy valami alapján válasszunk a foglaló oldalak között. Az első szempont, hogy biztos megkapjuk a pénzünkért a lefoglalt szállást szolgáltatást, és ne menjen tönkre a cég még utazásunk előtt… Sokszor hallani a hiradóba hogy sok felháborodott ember nem jut el a befizetett útjára, mert az utazási iroda közben megszűnt. Megváltozott a piac, és ők nem tudtak alkalmazkodni hozzá.
A következő levélben nézzük meg az utazási szokásokat, és akár konkrét árakat is. És pontosan elmondom, hogy mitől függ épp valaminek az ára. Jó lesz?
További információért keress az alábbi elérhetőségeken:
Merényi Tamás
utazásspecialista
info@merenyitamas.hu
+36 70/319-0340