·

Portugália – Portó, 2023 március 1-3.

2023 március 1-jén indultunk Portóba Ryanair fapados járatával egy 7 fős baráti társasággal. Eredetileg Portó volt a cél, de ha már ott vagyunk, nézzük meg Lisszabont és környékét. Mivel szinte mindig új helyekre megyek, így ez picit húzósabb, sokat mászkálós útnak indult. Felhívtam pár embert, és végül heten indultunk útnak.

Nézzük egyszer mi változott a covid óta, amikor korlátozottan mindenféle szabályok és keretek között lehetett utazni. Csak egy tényt emelnék ki, kevesebben utaztak pár évig – az okokat ne boncolgassuk – de tény, hogy a turizmus bevételei megcsappantak. Valószínű ennek hatására felmentek a repjegyárak. Szerintem kétszeresére körülbelül. ÉS van pár trükk is, amit bevetnek, és bevallom így már elgondolkodtam azon, hogy más komfortosabb légitársaságokkal fogok utazni. A kis gurulós bőröndért is pénzt kérnek már, a repjegy kétszerese volt a 4 évvel ezelőttinek, és még egy gusztustalanságot elkövetnek. Bocsánat a szóért, de egyszerűen szemétség, hogy még próbálnak egy párról is 3-4000 Ft plusz pénzt leszedni, hogy egymás mellé ülhessenek. Az egyébként is keskeny, rettentő kényelmetlen üléseiken. Szóval van más opció is, nem biztos, hogy a Ryanair sokat fog rajtam keresni ezután.

Reggel már korán Portóban voltunk. A reptérről a városba jó a közlekedés, pillanatok alatt olcsón bejutottunk vonattal. Majd a hotelbe leraktuk a cuccunkat. Be-checkolni nyilván még nem lehetett, de mindenhol van lehetőség hogy otthagyjuk a csomagjainkat és útra keljünk a városba.

Fontos, hogy kényelmes cipőt vigyünk, mert a járdák pici macskakövekből állnak, és elég sok a szintkülönbség. Fel-le lépcsőzve, felvonózva stb. kell járkálnunk egész nap. 

Az időjárás márciusban váltakozó, nappal jó idő van többnyire, a napon kifejezetten meleg van, árnyékban hűvösebb, de estefelé és éjjel a pulcsi-kabát-sapka-sál elkel.

Az emberek kedvesek voltak végig, igazi multikulturális város, Portugália második legnagyobb városa. A Douro folyót hat híd szeli át.

Érdemes négy napra jönni, akkor a város és a környék látnivalói is beleférnek az utazásba.

Meg tudtuk nézni a város látnivalóit: városközpont, Székesegyház, Klerikusok tornya, São Bento vasúti pályaudvar (A pályaudvar főtermét, több mint 20,000 csempe borítja, melyek Portugália történelmét mutatják be), Tőzsdepalota (Palácio da Bolsa), D. Maria Pia-híd (régi vasúti híd), Dom Luís I híd, és egy pincészetet is a híres portói borok miatt. A történelmi városközpont az UNESCO világörökség része.

Befizettünk egy borkóstolós hajókirándulásos programra is, ez pár órás volt, akinek van több ideje érdemes az egész napos Douro folyós hajóútra menni. A kilátás miatt pedig egy tornyot mindenképp másszunk meg, és este is nézzünk szét a városba, csodaszépek a fények.

Az ételeik finomak és az árak hasonlók az itteni árakhoz. 13-18 euro között lehet enni egy főételt. Érdemes a halas ételeiket megkóstolni. 

Festett kerámiacsempék itt mindenhol előfordulnak. A legszebbeket a templomok falán és a vasútállomáson bent láthatjuk. De van pár művészeti bolt is, ahol akár 1-1 szép darabbal is gazdagabbak lehetünk.

Utolsó nap délelőttre még a piacot megnéztük, nemrég adták át a közönségnek, csodaszép termékeik vannak tényleg jó áron.

Csodás két és fél nap után továbbmentünk öten Lisszabon irányába vonattal. Na és ugye minden úton van szívás még ennyi gyakorlat után is. Ezt most bevallom én néztem be. A szállás közelében a google maps írta a Flixbus-t, hogy a közelben van… ott is volt, valószínű az irodaházuk, de a buszmegállójuk tuti nem… lekéstük, még az volt a szerencse, hogy nagyon sűrűn jár. A vasútállomás mellett indult, de akkor már a vonatot választottuk, ami tényleg kényelmes és gyors volt.

Ponte Luis I. híd
Néhol kissé romosabb épületek
…és a hídról a kilátás
Mosteiro da Serra do Pilar
Sé katedráis
Torre dos Clérigos torony – mindenképp menjünk fel, csodaszép a kilátás. A barokk stílusú templomot A 18. században építették.
És azok a kék festett csempék…
Church of Saint Ildefonso
Douto-folyó partján látható hajók, amikkel a híres portói bort szállították hordókban.
A folyóparton számtalan kávézót találunk, és innét indulnak a sétahajók is.
Tőzsdepalota – semmiképp ne hagyjuk ki
Igen, ez az a bizonyos Lello köynvesbolt, ami megdobogtatja a Harry Potter rajongók szívét…
És persze a barátok a legfontosabbak, akik nélkül nem lett volna ilyen jó az út 🙂

Similar Posts