Marokkó

Marokkó – Guelmim–Laayoune – 6. nap

Vidáman indult a napunk. A legnagyobb és legfehérebb tevékkel fotózkodtunk Tata bejáratánál. Olyanok voltak, mintha épp a közöttük lévő pálmafát ették volna.IMG_2893

Útunk során több ellenőrzőponton haladtunk ismét át. MAjd az út mellett különös építményeket vettünk észre. Persze tudtuk mik felé haladunk. Gyermekkorunk nagy filmje a Csillagok háborúja egyik forgatási helyszínére mentünk. A Taoutine Bolygó buckalakóinak különös építményei még állnak. Persze a homok sokukat már kezd ellepni, és az időjárás is megtépázta őket. De fantasztikus látvány volt.

IMG_2915

IMG_7819 El HagouniaEl Hagounia-ba álltunk meg, nagyon szomjasak voltunk már. És akkor megpillantottuk a nyárson forgó sült csirkéket. Életmentő volt 🙂

Épp le akartunk parkolni az egyik vendéglátóhely elé. Tolatva, és akkor hirtelen beállt a helyünkre egy arab rendszámú régi autó. Indexeltünk is, de hiába. Odébb megálltunk kicsit. Ezt végignézte a vendéglátós is. Majd amikor a 4 autóból kiszálltunk nyolcan, nagy lelkesen invitált minket, hogy menjünk oda enni. Bevallom, nem bírtam ki, hogy oda nem menjek és el ne mondjam neki, hogy nálunk ez rettentő nagy pofátlanság, és mivel ő sem tett semmit a leendő vendégei megvédésére, így inkább a mellette lévő vendéglőt választjuk. És beszélje meg az elmaradt hasznát azzal a valakivel, akit nyilván még ismert is… És nem tudom látjátok e, de esett az eső. Hihetetlen.

IMG_7830Laayoune-ba értünk estére. Útközben nem sok minden volt, sok sok órán át néztük a kősivatagot. Ez Nyugat-Szahara fővárosa. Sokáig Spanyol gyarmat volt. A Marokkóiak nem ismerik el a függetlenségüket, saját gyarmatuknak tekintik. A hotel ahol megszálltunk, ENSZ katonák és dolgozók szálláshelye.

Este kimentünk a piacra. Itt is volt midnen a ruháktól az ajándéktárgyakig és az ételekig. Aki látott már ilyet, az kihagyhatja. A város szép, rendezett, amit mi láttunk belőle. Éttermek, bárok, szép épületek. Egy rendőr akadékoskodott velünk a biztonsági öv miatt. Mutattuk neki a töbi autót, hogy ott sincsenek bekötve. Hívta a felettesét, majd fél órát kellett árnunk. Majd végül elengedtek minket, miután még vagy három helyi is kiaált már velük. Ez úgy látszik így megy kint 🙂

Similar Posts