Capri – 4. nap
Este érkeztünk meg Capriba a yachtkikötőbe. Szerencsére volt hely. Ez nyáron szinte lehetetlen. Egy napra a kikötői díj 180 euró volt, ami igen magas a horvátországi árakhoz képest is. És még lefelé kerekítettek a hajóméret miatt… A fürdőket még felújították, nem zavarta őket, hogy már tart a turistaszezon.
Este kcsit sétáltunk az öbölben. Találtunk egy éttermet, ahol a tulaj felesége magyar volt. És ismét ettem kardhalat – az egyik kedvencem 🙂
A kikötő szép volt, csodás kis öböl a hegy lábánál. Ide jönnek egyébként a tengerjáró hajók is. Most még hogy nincs főszezon, így kb 10 percenként. Hol komp, hol szárnyashajó, mindig jön valami.
A hajón reggeliztünk, majd az öbölből egy siklón mentünk fel a városba. Itt mindenféle üzletek, vendéglők, fagyizók, hotelek és éttermek vannak.
A növényzet csodaszép. Elég nagy túrát tettünk, a végén egy nagy lépcsőmászással fejeződött be. Hogy mindig megtalálom az ilyeneket 🙁 El kell kezdenem futni, nem elég a Power Body Building. Elfogyott a szusz a hely tetejéig…
Anacapri a sziget nyugati részén fekszik. Legmagasabb pontja a Monte Solaro (589 m). Második legmagasabb pontja a Monte Cappello (514 m). A település központja 275 méteres magasságon fekszik. Délkeleti részén található a Carena-fok (Punta Carena) a világítótoronnyal, északi részén pedig a híres Kék-barlang (olaszul: Grotta Azzurra).
Capri: A sziget keleti részét foglalja el. Anacapritól a Monte Solaro (589 méter) és a Monte Cappello (514 méter) választja el. A település keleti részén emelkedik a Monte Tuoro (266 méter) és a Monte Tiberio (335 méter). A települést a kikötőtől (Marina Grande) a 262 méter magas Monte San Michele nyereg választja el. A településhez tartoznak a sziget délkeleti részén található Faraglioni sziklák is. (
Forrás wikipédia)
Fent látható, hogy rengeteg kis turistákat szállító hajó megy körbe a partvonal mentén. Ha itt járunk és nem hajóval jövünk, semmiképp se hagyjuk ki. Megéri, és csodaszép képeket lehet készíteni lentről.
Azt hiszem egy hetet kiválóan el lehetne itt tölteni. És nászutas úticélnak is kiváló!
Nehéz döntést kellett hoznom!
Mivel Beatrix 2 napja már rosszul volt a hajón, így változtatnom kellett a progtamon. Most egy nagyon hosszú szakasz következett a Lipari-szigetek felé. Nem mertem tovább a hajón tartani, nem tudtam nézni ahogy szótlanul fekszik a takarók alatt és próbálja túlélni első vitorlázását…
Fogtam a mobilom, betelefonáltam a Fireflies ügyfélszolgálatára, és mondtam hogy egy különleges kérésem van, segítsenek. Beatrix mivel tengeri beteg lett, így Caprin rekedtünk, a yacht tovább ment. Kellene egy szállás reggelivel és WiFivel ha lehet, hogy infot tudjak szerezni a környék látnivalóiról. Egy Melinda nevű hölgy (EZER KÖSZÖNET NEKI) többször is felhívott szállásötleteivel. E-maileket is küldött. Mondtam sajnos elolvasni nem tudom őket, a beszélgetésünk is eléggé szakadozott volt a térerő miatt.
Mondtam neki, válasszon egy szállást nekünk két napra. Azt mondta ő ezt nem teheti, erre montam se internetem, se laptopom se iPadom, tehát pont jó lesz ami neki is tetszik. Mondott variációkat, és küldött is, de mivel nem tudtam megnézni,mondtam legyen az első. Erre monta, a másodiknak tengerre néző a szobája… Így mondtam rendben, megfelel.
Próbáljon valaki rosszat mondani a cégre! Tényleg kösöznöm midnenkinek aki ezt a rendszert kitalálta.
Szerintetek elrontotta? – egyébként kicsit balra a Vezúvot lehetett látni, de ezt majd a következő blogbejegyzésemben mutatom meg.
Kilátás a Hotel Spicy alblakából
Így egy tengerjáró hajón Sorrentó felé vettük az irányt.
Folytatom…
Ha érdekel téged is, hogy spórolhatsz a szállásfoglalással, vagy hogy kereshetsz te is komoly pénzt az interneten, kattints ide, és megmutatom neked is. Keress meg akár telefonon is nyugodtan.
Üdvözlettel:
Merényi Tamás
utazásspecialista
info@merenyitamas.hu
skype:merko73
+36 70/319-0340