Utazz olcsóbban!

Pici türelmet kérek, írom.

4. nap

Kutaisziben a belvárosban volt a szállásunk. Könnyen gyalogszerrel is elérhető minden. A fővárostól 221 km-re található a Rioni folyó két partján. Itt váltottunk valutát, larit, hogy tudjunk a wc-knél fizetni, meg az utcai árusoknál. Útlevelet kérnek hozzá, anélkül nem lehet. Fő látványossága a Gelati kolostor, mely az UNESCO világörökség része.

Érdemes megnézni az autókat, azt gondolnánk hogy minden tele van Ladával, de bevallom talán 1-2 darabot láttunk teljes utunk során. Teherautót viszont sokat láttunk útközben is orosz gyártmányút.

És a piac nem maradhat el egyik városlátogatásom során sem. A fűszertől a teákig, a finom gyümölcsökig minden kapható itt. És végre sikerült megfejteni, mi az amit az ételbe tesznek, és nincs jó íze. KORIANDERSZÁR! Sokáig nyomoztuk, míg végül meglett. Nekem nem finom.

Útunkat folytattuk Gori felé. Arról nevezetes, hogy itt született Joszif Dzsugasvili, vagy eredeti nevén Joszif Visszarionovics Sztálin – 1878-ban, és itt található a világ egyetlen Sztálin múzeuma. Kíváncsi voltam rá, hogy mit is mondanak egy tömeggyilkosról. Kiemelték nagy vezetői múltját. Kiderült, hogy az emberek egy része Goriban, még mindig ha tósztot mondanak, akkor Sztálinra is mondanak. Nem szeretnék állást foglalni, sok ember nyilván megírta már ezt helyettem a történelem könyvekben. Annyit azért megjegyeznék, hogy ötször vagy hatszor volt börtönben vagy munkatáborban, és általában megszökött. Voltunk azon a téren is, ahol egy pénzszállítmánynak kelt nyoma, aminek az elrablásában részt vett… Tízezerével írta alá a halálos ítéleteket, a kivégzettek számát több millió főre becsülik. A többinek olvassatok inkább utána pl itt: Simon Sebag Montefiore: Az ifjú Sztálin.

A következő képen a szülőháza áll. Innét indult útjára, hogy az egyik legnagyobb birodalom vezetője legyen. Hihetetlen…

Következő látnivalót semmiképp sem hagytam volna ki utunkból. Uplistsikhe – Sziklaváros. Ennek a nevét aki ki tudja mondani hibátlanul tízszer egymás után először, meghívom egy sörre.

Uplistskhe egyike Grúzia legősibb településeinek, már az Ibériai Királyság időszakában létezett, amelyben központi szerepet töltött be. Védelmi célokat szolgált: mivel a Kura folyó völgye fontos kereskedelmi, és háborús útvonal volt, ezért veszély esetén a lakosság a sziklába vájt barlanglakásokba menekült. A sziklaváros három részre osztható, alsó-, középső- és felső rész, összesen mintegy nyolc hektárnyi területen fekszik el. A középső rész a legnagyobb, és lépcsők, átjárók, alagutak kötik össze a felső és alsó területekkel. A bejárat is egy alagút hosszú lépcsővel. A Selyem útvonal egyik legfontosabb kereskedelmi ponja volt. Uplistsikhe azt jelenti-Istenvára.

A belépőt meg lehet venni borkóstolóval is. A hatalmas cserépedényekben is érlelik a bort, de erről majd később írok.

És a bejáratnál lehet csavart fagyit venni. Kétféle szőlőből készül. Ki ne hagyjátok 🙂

Estére értünk Tbiliszibe a fővárosba. És másnap következett az út fénypontja, amit bevallom a legjobban vártam.

5. nap

Indulás Északra, megint a Kaukázushoz. Ananuri egy vár az Aragvri folyónál. A nagy-kaukázusi hadiút védelméül szolgált, elzárva az utat a Daryal szurdokban.

Következő és a legjobban várt állomásunk a Gergeti Szentháromság templom. Útunk végállomása Kazbegi, vagy ahogy hivatalosan nevezik, Stepantsminda városka, 1750 méter magasan a Kaukázusban. Innét 4×4 kerék meghajtású autókba ültünk, és mentünk tovább fel a kolostorhoz. A táj lenyűgöző.  Az 5034 méter magas hegycsúcsot a Kazbeget 2170 méter magasságból, a kolostor-templomtól láthatjuk a legjobban. A XIV. században építették.

Ezt ki ne hagyjátok! 🙂

Estére visszatértünk szállásunkra Tbiliszibe.

6. nap

Tbiliszi városnézést több részletben tettük meg. Mivel nagyon meleg volt, inkább este mentünk, és délelőttökre tettünk be pár programot. Kezdtük a Mtatsminda vidámparkkal az óriáskerékkel és a tévétoronnyal. Siklóval mentünk fel 11 óra után. A pénztárban persze nem mondták hogy semmi nincs még nyitva, így sétáltunk kicsit és lejöttünk.

A borkóstoló elé így befért még egy helyszín, a Tsminda Sameba katedrális (Szentháromság katedrális), ami a hívek adományaiból épült és a teteje színarany bevonatú. Ez az ország ortodox központja és a harmadik legmagasabb ortodox katedrális a világon. Kilenc kápolna tartozik a székesegyházhoz.

Ismét egy kis buszozás következett, és a GIUAANI Vinery (https://giuaani.ge) lett a választott borkóstolónk és ebédünk helyszíne. Itt meg kell jegyezzem, hogy Grúziában a borkészítésről már 8000 éves leletek adnak tanúbizonyságot. Pár helyen viszont az ételekhez kapott kancsóban kihozott bort visszaküldtük. Kellett kérnünk üveges, minőségibb bort. Tehát kíváncsian vártuk, hogy milyen is egy profi szőlőbirtok és feldolgozó üzem. Pécstől – ahol élek – fél órára található Magyarország egyik leghíresebb borvidéke Villány a maga számtalan híres borászával és világhírű díjnyertes boraival, így jogosan vártam, hogy 8000 év tapasztalata milyen eredményt hoz. Nem csalódtunk, javaslom mindenkinek, aki szereti a finom ételeket és a jó borokat, jöjjön el ide.

A csapatot alig lehetett elvontatni innét, szerintem ha nem erősködöm hogy menjünk már, még a repülőt is lekésik és most is ott vannak… Fájó szívvel visszatértünk Tbiliszibe, volt még mit megnéznünk. Pár képet teszek ide ízelítőül. Azt hiszem, hogy az a szabály, amit kitaláltam, hogy mindig új helyre megyek, és csak 1-2 város a kivézel ahova visszatérek, bővül eggyel. Pontosabban egy országgal. Több idő kellett volna még 10 napra saccolom, hogy ne legyen hiányérzetem. A tengert is megnéztem volna, a Tusheti Nemzeti Parkot a kanyargós útjaival, és még számtalan eldugott kis falucskát, természeti szépséget…

7. nap

Első állomásunk a várostól északra fekvő Tsereteli (Grúzok Története emlékmű) volt. Képeken is hatalmas, de így élőben, tényleg hihetetlen alkotás. A brutalista irányzat megtestesítője. Betonoszlopokra szerelt domborművek. Az irányzat Angliából indult az 1950-es években, és nagyjából a 70-es évek közepéig volt világszerte kedvelt. Az ősi királynők, hősök és királyok történeteit, az alsó táblákon pedig Krisztus életének epizódjait megjelenítő történelmi emlékmű befejezetlen maradt. 1980 és 1985 között húzták fel. A 12 hektáron elterülő emlékművet a fővárost északról lezáró Shota-hegy tetején, közvetlenül a városi víztározó mellett építették. A hivatalosan Grúzia (Georgia) történelmének hívott kompozíció 16, egyenként 35 méter magas, vastag fekete gránitoszlopból áll. A konstrukció Zurab Tsereteli alkotása. 

Jvari – Kereszténység innét indult útjára Grúziában.

Mtshketa – a régi főváros

Mcheta (a cé és a há is kiejtendő, grúz írással მცხეთა) Grúzia egyik legrégibb városa, Tbiliszitől 20 km-re északnyugatra. Az Aragvi és a Mtkvari folyók találkozásánál fekszik. Az i. e. 3. század és az i. sz. 5. század között az Ibéria Királyság fővárosa volt. 317-ben a grúzokitt vették fel a kereszténységet, és a város ma is Grúzia egyik fő egyházi központja, koronázó és temetkező városa.

A város két híres műemlékét, a Szvetichoveli-székesegyházat és a Dzsvari-kolostort 1994-ben a világörökség részévé nyilvánították, majd 2009-ben felkerült a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára. Híres műemlékek még az Armazcihe erőd, a Szamtavro-kolostor és a Mikheil Mamulasvili park. (Forrás: Wikipédia)

És a végén Kutaiszi előtt még egy szuper estebédet kaptunk.

Este még volt egy kis pihenés Kutaisziben, majd éjjel 2-re jött értünk a sofőrünk és kivitt midket a reptérre. Bevallom ez sem az a tengerparti nyaralós út volt. Sokmidnent láttunk, de hiányérzetem van, pedig több mint 1 hete visszajöttünk. Pár év múlva, amikor jobb lesz a közlekedés és az úthálózat, lehet megint visszatérek és jópár embernek megmutatom ezt az országot.

Köszönet a barátaimnak, akik velem tartottak, és tolerálták, azt, hogy néha mondtam hogy mennünk kell, hogy több mindent láthassunk. És külön köszönet kísérőnknek, tolmácsunknak és vezetőnknek, aki nélkül az út nem lett volna ilyen. Köszi Linda tényleg mindent. Remélem sikerült „beoltanom picit téged” és elkészül az a magyar nyelvű útikönyv, ami sok sok embernek teszi még csodásabbá majd az útját. Rajtam nem fog múlni, segítek. Addigis kövessétek nyomon Linda útjait a Facebookon, vagy keressétek meg, ha tényleg profi vezetést, jó szállást és ételeket szeretnétek. Grúzia magyaroknak: GoGruzia💂:⛺, kirándulj🚶 Lindával Grúziàban! 🌴🚴📸🏇 https://www.facebook.com/groups/576730415822695

A Szilvesztert már Bangkokban töltöttük. Kicsit sűrű volt a program, mert a csapat akart egy kis tengerpartot a végére, így Bangkokból csak azt láthattuk, ami 2 napba belefért. Ez a majdnem lehetetlen küldetés egy ilyen nagy városban. A Grand Palace-val kezdtük, mivel online jegyfoglalás nem működött, ezért taxival rögtön oda mentünk. Na és itt jön a bökkenő. Ha egy 5 csillagos hotelben laksz, és ott kérsz taxit, akkor szemrebbenés nélkül mondják egy 70-100 bahtos útra, hogy 300 vagy 400. Ha közlöm velük, hogy use meter – vagyis használd a taxiórád, akkor pedig elmennek. Tehát még a parasztja van megsértődve, hogy nem tudott meglopni? Nem azért tudok 5 csillagos hotelben lakni mert ostoba vagyok, és hagyom hogy meglopjanak… Három taxi is egymásután ezt megcsinálta, majd kicst odébb gyalogoltunk a hoteltől…

A Királyi Palotánál némi rövid sorbanállás után megvettük a jegyünket, és majdnem rögtön be is jutottunk, de a térdgatyában kiszedtek minket a sorból. Így lett egy vékony, nem túl divatos elefántos gatyóm.

A palota után pedig a Csajopraja folyón egy kétórás hajózásra is befizettünk. Hát a nagy motor és turbó csak úgy röpített minket. Nagyon nagy élmény volt.

Megéheztünk, és a tuktukkal a KhaoSan Roadra vitettem a csapatot. Ott rögtön ettünk, majd végigsétáltunk az embertömegen. Éttermek, bárok sorakoznak, ez a leghíresebb utcája Bangkoknak. A környék tele olcsó hotelekkel a hátizsákos turistáknak. A Part című film is itt kezdődik.

Utána hotel, majd fürdés átöltözés után picit bementünk az éjszakába. Találtunk a hoteltől kb 20 perces sétára egy ír kocsmát. Egy gitárral egy lány nagyon szépen énekelt. Ittunk pár sört, majd ott érte a csapat egy részét az éjfél. Utána pedig a hölgy eljátszotta az egyik kedvenc számom amit kértem tőle, a Cranberries Zombie-t. Illett a hangfekvéséhez, nem volt irreális a kérésem.

Másnap a csapat kétfelé oszlott. Volt aki már rég besokallt a pagodáktól és sztúpáktól, így vele elmentem Bangkok egyik legnagyobb bevásárló központjába, hogy vásárolhasson. Közben pedig találkoztam egy régi barátommal, aki 23 éve él Bangkokban. A csapat másik felének meg elmondtam, hogy miket nézzenek meg. Mindent nem sikerült sajnos, elsején a fekvő buddha temploma zárva volt.

Másodikára kértünk egy minivant, és leutaztunk Pattayára. Na it sikerült a hotelt jól beválasztani, az éjszakai élet szinte kellős közepébe. És akkor itt megemlítem, amiről csak mendemondák vannak, az igaz. Este 6 órától indul az éjszakai élet. Lányok jelzik ha pillangók, a lady-boyok pedig közlik hogy ők lady-boyok, nehogy félreértés legyen. Rengeteg zenés bár, étterem van itt. Sokan ezért jönnek. Láttunk idősebb pasikat egész fiatal csinos lányokkal. Hogy mennyi ideig vannak együtt, sosem fogjuk megtudni. Állítólag lehet bérelni 1 hétre, vagy akár hónapokra is a lányokat. És van még valami, ami elszomorított. Rengeteg kis bódé van, amiben füvet árulnak. És azért rengeteg, mert gondolom meg is élnek az eladásából. Mindenféle üvegekben ott voltak a bevallom nem tudom milyen fajta valamik. Felirat is volt rajtuk és ár is. Sosem fogom tudni, tőlem ezek tönkremennének, de szomorú, hogy ennyi megél, mert azt jelenti eltartja őket a vásárló közönség. Mennyi értelmesebb dolgot is vehetnének amitől okosabbak lehetnének, és nem pusztítanák magukat az emberek… De ez nyilván csak egy vélemény.

A tengerpart nagyon klasz, napi 1000 Ft-ért kaphatunk nyugágyat. Az árusok pedig jönnek mindenfélével, és szinte hanyatt fekve is vásárolhatunk. Persze ha még elfér a bőröndünkbe. Én a kisfiamnak annyi klasz játékot találtam, hogy pár ruhámtól meg kellett hogy szabaduljak hogy nyerjek helyet a bőröndbe. De megérte, majd apránként megkapja. Azért apának örüljön ha hazajövök, ne a sok ajándéknak…

Big Budha – ide egy kisbusszal jöttünk, a sofőrt pár órára igénybevettük, hogy csak minket fuvarozzon.

Úszó piac itt is, mindenféle vásárlási lehetőséggel

Ó, nem tudok betelni vele… Sanctuary of Truth – Az igazság szentélye. Kézzel faragott, buddhista és hindu szobrokkal díszített templom. A csúcsa 105 m magas. Csodás. Ilyen szép faragványokat még sehol nem láttam. Nagyon sokan jönnek ide, vezetett csoportokban látható. Karszalag, fix időpont és védősisak jár a bemutatásához. Ki ne hagyjátok.

Elfáradtunk. Három hét tömény élmény, mászkálás, sokféle helyszín, szállás… Hazafelé Bangkok-Omán-Szaúd-Arábia-Budapest útvonalon jöttünk volna, ha Szaúd-Arábiában nem léptetnek be minket az országba, nem kérnek egy pár órás átszállásért 44.000 Ft-nyi vízumot (lehúzásnak tartom), majd a nagy bőrödből nem veszik ki a a baby-kobrás italt. Bevallom nem tudtam hogy ott kell vízum, és azt sem, hogy a nagybőröndbe nem vihetek át egy pici üvegnyi italt. Lekésették a gépet, 6-8 ember munkaimitálás gyanánt 4 útlevelet és egy papírt töltött ki kb. 6-7 óra alatt. Persze jöttek utána a taxisok hogy visznek hotelbe, de mondtam hogy látva az itteni emberek lustaságát és munkatempóját, köszönöm, sem a szaudiakra, sem az országukra nem vagyok kíváncsi. Így lekéstük a gépünket, és Róma felé két új repjegyet kellett vennünk. Így negyedszer mentem eddig Rómába úgy, hogy nem oda indultam… Ettől a hibától eltekintve az út szinte 100 százalékosnak mondható. Ez a dolog lehet azért történt meg, hogy érezzük azt, hogy minden nem lehet tökéletes. Ráadásul amikor segítő szándékkal beírtam 1-2 Facebook csoportba, hogy más ne járjon így, volt aki annyit csámcsogott a hibán és úgy gondolta hogy minősíthet ezért, hogy tiltanom kellett. Ez még egy szűrőnek is jó, hogy láthassuk, ki ragad le ezen, és ki tudja látni azt, hogy 3 hétig minden klasz volt, és mindent megoldottunk.

És végül de nem utolsósorban köszönet a csapatnak, akik elkísértek, és akikkel még színesebb lett az útunk. Heninek, Gyurinak, Robinak, Eszternek és Imrének.

Haladjunk látogatásunk sorrendjében, kezdeném a Blue Temple bemutatásával. Thai néven Wat Rong Suea Ten. Egy modern stílusú épület, mely fő épületét 2006-ban fejezték be.

White Temple – Wat Rong Suea Ten

1997 óta látogatható. Ez Chiang Rai fő látványossága. Kilenc épületből áll. Egyszerűen lehetetlen választani a képek közül. Azok a finom részletek mindenhol, el sem hiszem hogy ezt láthattam…

Black House

Amikor a nyelvi nehézségek és az ostobaság majdnem meggátolta e kép elkészültét… Egy nyugodt ember vagyok, de ezt csak elég erőteljes fellépéssel sikerült látnunk. Történt ugyanis, hogy két taxival közlekedtünk. Megnéztük a Blue templomot, a White templomot, majd amikor már alkonyodott, mondtam vigyenek el minket a Black House-hoz is. A másik taxi sofőre mondta már zárva lesz. (Ez épp ha nem balfékeskedik és nem húzza az időt, már nem lett volna igaz…). Nos mondtam rendben, akkor kívülről megnézzük. Nos ezen a ponton elkezdett a két taxis beszélni thaiul valamiket. majd megint közölte a pasi a másik sofőr, hogy zárva. Mondtam megint rendben, kívülről kell a fotó a könyvemhez. A nő a mi sofőrünk várt, beült a kocsiba, kiszállt a kocsiból, megint beszélgettek stb. Ekkor kezdett elfogyni a türelmem, és mondtam a nőnek hogy ok, befejezte a másikkal a diskurálást, és elindul ahova kértem és ami meg lett beszélve a hotelnél. Beült, megint telefonálgatott, majd kiszállt és odament a pasihoz. Na itt szálltam ki, én is az autóból. Elmondtam a pasinak emelt hangon, hogy elhúzhat a fenébe, a nőnek meg hogy elég volt, üljön be a taxiba és induljon, mert a nap lemegy és még a külső fotó sem készülhet el. Nem érdekel, utána mit beszélgetnek, vége a totojázásnak. Na mint kiderült erre a másik taxi sofőrje megsértődött, a többieket visszavitte a hotelünkbe.

Amikor visszaértünk a hotelbe, mondtam a taxisnak hogy bejön velem a rececióra, utána fizetek. Ott a recepciósnak elmondtam angolul a problémát, és hogy a több mint fél órás parkolóban beszélgetésre nem voltunk kíváncsiak, nem értettem hogy miért nem volt képes elindulni a már leegyeztetett helyszínre. Remélem sikerült neki felháborodásom thaira fordítani, és remélem tanult az esetből a taxis hölgyünk, és a következő turistáknál már felfogja, hogy az utas választja az úticélt, és nem majd egyszer kellene elindulnia… Egyébként pont akkor zárták be a templom ajtót amikor odaértünk, tehát ha nincs az időhúzásuk, akkor még láthattuk is volna… Valamiért a sors ezt nem akarta, kívülről is szép volt azért 🙂

És akkor a szállásunk is megemlíteném – The Legend Chiang Rai Boutique River Resort and Spa, természetesen a Fireflies oldalán keresztül foglalva, ha jól emlékszem kb. 90.000 Ft / nap helyett 22.000 Ft-ért két főre reggelivel… ha valakit ez érdekel hogy foglalhat olcsóbban több mint 5 millió hoteles adatbázisból, nyugodtan keressen meg.

.Azt hiszem sajnálom, hogy egy hetet nem tölthettem el itt, vagy akár vállalnám hogy a következő könyvem itt megírom. Az étterem és az ételek szuper volt, a környezet pedig magáért beszél. Íme:

Mindenképp megérte ez a helyszín is. Ha valakinek Thaiföldre csak pici ideje van, ezt akkor is tegye a programba. Tovább indultunk Bangkokba.

Azt hiszem ez utunk másik fénypontja. Kihagyhatatlan. Ha még lett volna rá lehetőség, ezt a részt bővítettem volna pár nappal. A képeket kiválogatni szinte lehetetlen. Nem sok helyszínen voltunk, de amit láttunk az csoda volt. Kezdem sorrendben. Chiangmajbol indultunk minivannal, és a Long Neck Villagébe mentünk először hogy láthassuk a gyűrűsnyakú nőket a karen törzsből. Ez a hegyi törzs eredetileg Mianmarból (Burmából) származik. Két, egymásnak ellentmondó legenda is létezik. Az egyik szerint a gyűrűk a hölgyeket különlegessé és széppé teszik, ezzel szemben a másik legenda alapján, ezzel csúfítják el a nőket, hogy más törzsek ne akarják elrabolni őket. A gyűrűk súlya így is elérheti akár a 4-5 kilogrammot is! Nem a nyak nyúlik meg, hanem a gyűrű súlya miatt süllyed le a vállrész.

Belépődíj után több falu tekinthető meg egy körséta során. Az útról nem lehet letérni. A falukban árusok vannak, találtunk egy iskolát is, és a házak teraszán az emberek volt hogy bambuszt faragtak, volt aki a csecsemőját ringatta, valaki pedig vigyázott az árujára, hátha vesz egy turista belőle.

Nagyon szeretem látni hogy az emberek miként boldogultak a múltban. Mi már elképzelni sem tudjuk, hogy hogy lehetne földművelésből, kézművességből és halászatból megélni…

Népessége kb. 130.000 fő. Thaiföld északnyugati részén, Bangkoktól közúton mintegy 700 km-re északra található. Az azonos nevű tartomány székhelye, amelynek fő termékei a különféle gyümölcsök. A város a kézművesség és művészet központja. Repülővel jöttünk ide, majd Chiang Rai-ba busszal mentünk át, és onnan jöttünk vissza Bangkokba. A környék 300 buddhista templommal büszkélkedhet.

Rengeteg üzlet, étterem található itt. A látványosságok a központban találhatók ha a térképet nézzük a négyzetes vizesárokkal és néha várfalmaradványokkal körülölelt területen belül ha maradunk, ott szinte mindent megtalálhatunk. Mivel közeledik a karácsony és az újév, szépen ki volt világítva jópár utca. még karácsonyfákat is találtunk.

Itt is számtalan templom, sztúpa található. Azért látszik hogy gazdagabbak, rengeteg az arany díszítés még kültéren is. Teszek ide sokféle képet, mindenki döntse el melyik tetszik neki, vagy ha már besokallt tőlük, görgessen csak tovább… Rengeteg mászkálás közepette a jó hírem az, hogy itt is számtalan masszázsszalon várja az embereket, ahol lábmasszázstól a teljes testes masszázsig, fél órástól a két órásig is befizethetünk. Egy órás teljes testes masszázs kb. 3500 Ft volt.

Többen a sportolás miatt jönnek ki. Klubokban befizethetünk thai box oktatásra. Úgy gondolom, ha valaki kevés időt akar szánni az életéből a küzdősportokra, a thai box az egyik legjobb és legeredményesebb választás- tudom braziliában is vannak harcművészeti iskolák, és a dzsúdó is klasz.

Ó és a thai konyha. Imádom. Csípős, vannak zöldségek amiket bevallom fogalmam sincs mik lehetnek, de nekem nagyon bejön.

És hogy mivel lehet közlekedni? Tuk-tuk – alkudozni kell, lehúzósak. Vörös furgonok, amikbe beszállhatunk és elvisznek A-ból B-be. Vagy ki is bérelhetjük őket és akkor mindenfelé visznek minket, megvárnak stb. Az árat jó egyeztetni. A végén úgyis mindenféle ürüggyel többet kérnek. ehetünk robogóval is, a bukósisak kötelező – büntetnek ha nincs. Bevallom abban a forgatagban vezessen aki ott szerzett jogsit, én nem próbáltam egyik országban sem vezetni.

Nagyon sok időnk nem volt, transzfert intéztem és egy minivannal mentünk Chiang Rai-ba. Persze összekombináltam az utat, először a zsiráfnyakúak falujába kértem az első úticélt, majd utána a szállásunkra. ja ez sem drága, valamiért itt a benzinnek normális ára van. nem akarok a politikába belefolyni, de ami Európában van etéren az lehúzás és mindennek a megdrágítása a magas üzemanyagárak által. Ébresztő…

Utunk következő állomása Luangprabang. 78.000 fős lakosságával nagyvárosnak számít itt. A buddhizmus központja. Itt lakott 1975-ig a királyi család. 1995-től a világörökség része. Nevét a khmerektől kapott Arany Buddha (Pha Bang) után kapta, jelentése „az Arany Buddha királyi székhelye”. A Mekong és a Khan folyók által közrezárt rész érdekes a turistáknak. Vagy 30 pagodát láthatunk a környéken. Itt található Maj-kolostor az egyházi hierarchia csúcsát jelentő, egyfajta pátriárkaként tisztelt szangharat anyakolostora. 

És bármerre megyünk, mindenhol kolostorok és a szerzetesek épületei…

A pagodákon és sztúpákon túl érdemes megnézni a nappali és éjszakai piacot is. A piac egyik felé tuk-tukok hada várja a csomagokkal hazatérőket – még jó hogy itt is pár percre a központtól laktunk – a piac másik részén pedig éttermek bárok garmadája várja a turistákat. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy időt és pénzt nyerünk vele, ha jó helyen lakunk. Ráadásul a tuk-tukosok is lehúzósak, a külföldi turistákat pénzeszsáknak nézik. Persze el kell tudnunk engedni ezt, és örülni kell inkább hogy ilyen csodahelyekre juthattunk. A taxis meg megkeresi a magáét rajtunk…

Rengeteg árus van. Mindenfélét árulnak, tényleg. A kendőktől a táskáig, az ékszerektől a ruhákig. Egyvalami viszont baj. Ők lehet megélhetési árusok, nem profi eladók. Miért mondom ezt? Mert sokaknak a kezében ott a mobil, azt nyomkodja, de nem néz a vevőre, aki esetleg egy szemkontaktus vagy mosoly után vásárolna tőle. Nem tanították meg, hogy oda figyeljen a vevőre…!!! A piacon végre megtaláltuk, amit már Vietnamban is kerestünk, a kobrakígyós és skorpiós italt. Bár ne tudtunk volna venni, de ezt majd utunk legvégén leírom…

Egy két órás hajóútra is befizettünk egy hosszúbárkával a Mekong folyón. Egy pár vitt minket. A hűtőből hideg üdítőt és sört is lehetett venni. Volt WC és belső étterem is a hajón. Szerintem akár 100-as is elfértünk volna ezen a majd 40 m hosszú hajón.

Mindenképp menjünk fel a Phusi dombra, ahonnan csodaszép kilátás nyílik a tájra.

És akkor a várva várt rizsföldekre is eljutottunk, valamit aki akart felülhetett egy elefánt hátára is egy farmon. Én csak egy vödör banánt vettem, és azt két elefánt egy pillanat alatt meg is ette.

Az ételeik van ahol finomak, van ahol nem… A kommunikáció nehézkes, de a lefotózom mobillal majd a képet megmutatom működik.

Összefoglalva az érzéseket, ez a hely kihagyhatatlan ha valaki erre jár. Ha csak rövid időnk van, 3 napot mindenképp szánjunk rá.

Ja és mégvalami, kint az idő mintha megállt volna, nincs rohanás…

És akkor merre is tovább? Amikor múltkor erre jártam, egyvalami kimaradt, amit azóta is bántam. Észak-Thaiföld, Chiang Mai és Chiang Rai. Most nem szerettem volna elszalasztani, úgyhogy következő írásom már ezt mutatja be.

December 16-án indultunk hatan Belgrádból Hanoiba. Időben odaértünk, így reggel belefért egy burek meg egy kis városnézés a gép indulása előtt. Jobb mint a reptéren ücsörögni… abból lesz később elég.

Hogy miért pont hatan? Jöttek volna többen is velem, de bevallom én nem akartam annyi embert vezetni. Mivel az út több mint 3 hetes volt, így értelemszerűen nagybőrönd plusz kézitáska volt mindenkinél. Egy fullsize taxiba is 3 ember a nagy csomagokkal alig fér bele. Nos vagy minivannal, vagy két taxival tudtunk közlekedni. Ha többen vagyunk, akkor kettő helyett 3-4 taxi kellett volna, valamint a minivan sem lett volna elég a csomagjaink miatt… nem is beszélve arról hogy az emberek angol tudása is hagy kívánnivalót maga után, tehát még több feladatom lett volna. Pihenni szerettem volna, fotózni, nézelődni, gyűjteni az anyagokat élményeket a következő könyvemhez, nem sok ember vezetője lenni.

Hogy mi munka egy ilyen út összerakása? Kérdezik többen, hogy hol találom meg a helyeket, mi alapján választhatják ki mit nézzenek meg, mi legyen mindenképp a program része és mi engedhető el? Nos, ezt mindenki maga dönti el, hogy ki mit szeret. Gasztrotúra legyen, sok sok túrázás legyen benne, vagy épp semmittevés a tengerparton, vagy ezek valamilyen egyvelege. Egy utazási irodás programnál nyilván részletesen leírják hogy egy nap hol mit láthatnak, hány óra van rá és mikor indul a csoport tovább. Volt hogy több mint 20 oldalas leírást csináltam egy 1 hetes útról, amit a végén bevallottak, hogy el sem olvasták. Úgyhogy csak vázlatot csináltam, persze előtte sok könyvet, blogot, angol cikket is elolvasok egy ilyen úthoz, beszélek emberekkel akik ott jártak, és a végén eldöntöm, hogy mire hány napot szánok. Első lépés a repjegyek megvétele. Majd ha megvan mind, utána jöhet a szállás. A transzfereket a legelsőt itthonról, a többi kintről intézem. A programnak vannak fix elemei, amit mindenképp szeretnék, de van olyan ami csak akkor valósulhat meg, ha marad rá idő. Azért a tervhez nem kell mindig nagyon ragaszkodni. Kell tudni rögtönözni, vagy gyors változtatni tudni.

A reptérre kértem már itthonról egy transzfert, ami rögtön tovább vitt minket Tuan Chao szigetre a Halong Bay-be. Először a reptérről két kocsival bevittek minket Hanoi belvárosába, majd onnan egy gyűjtőbusszal vittek a szigetre. Előre PayPal-al lehetett fizetni. Adtak Whatsapp számot, amivel a kapcsolatot tarthattuk. Érdekes, e-mail már nem divat kint.

A szállásunk egy nagy parkos pálmafás tengerparti részen volt, közel a hajóállomáshoz, és mint később kiderült a hidroplán is a közelben szállt fel. A gyerekeknek egy hatalmas dinoparkot is építettek. Láttunk kisiskolás csoportokat is, akiket vittek oda.

A környéken az éttermek, bárok nyitva voltak, lehetett halakat, rákokat és mindenféle leveseket is enni. A sörük is jó. Ételeik csípősek vagy édesek, óvatosnak kell lenni. A szállodába a reggeli rántottámnál nem igazán értették amikor egy nagy adag sót és chilit tettem bele.

Az hőmérséklet hűvösebbre fordult mire kiértünk, pedig előtte héten még 28 fokot mutatott az időjárás applikációnk. Mire kiértünk, kellett a széldzseki, vagy kiskabát és pulcsi. A tengerben fürdés és pihenés a tengerparton elmaradt, viszont helyette gyors beterveztem pár plusz kirándulós programot. Így került bele Haipong, ami egy igazi zsúfolt nagyváros (az utcákon a forgalmon átkelve pedig túlélőgyakorlat). És Nihn Binh, ami egy csodaszép hegyekkel völgyekkel, barlangokkal csodaszép növényekkel bíró nemzeti park. Itt egy hajóban lehetett több órás útra befizetni. De ne haladjunk ennyire előre.

Először Halongba mentünk be taxival a szálláshelyünkről. A hotel recepciósa szépen beszélt angolul, vele lehetett egyeztetni. Mint később kidedrült ez nagy kincs, mert a helyiek max fordítóprogrammal beszélnek. Valamint hiába egyeztettük le velük előre mit szeretnénk, vagy nem oda vittek, vagy fogalmuk sem volt hogy az a valami hol van, vagy pl. a temető amit többször is kértem hogy egy picit had fotózzak ott – mert a miénktől nagyon eltér és érdekes, egyszer sem sikerült megállniuk. És ez részükről rendben van… Belvárosban az utcán főznek, vagy a járda és az út mellett fákból tüzet raknak és sütnek rajta valamit amit eladnak. A piacon mindenfélét lehet venni. Vannak utánzat ruhák, órák, szemüvegek stb., gyümölcsök, és húsok, tengeri herkentyűk.

Második nap kimentünk a kikötőbe, hogy befizetnénk egy egy napos hajóútra, és megnéznénk a közel 2000 mészkő-képződmény egy részét a Halong Bay-ben. Az UNESCO világörökség része, a világ 7 csodája között számon tartott hely. A mólón odajött hozzánk egy öltönyös úr, elmondta hogy vagy csatlakozunk dél körül csoportokhoz, vagy bérelünk hatan egy hajót. Annak az az előnye, senkire nem kell várnunk a nagy csoportban és miénk az egész hajó. Mondta az árát, megbeszéltük hogy rendben van. Erre kaptunk egy majd 100 fő befogadására alkalmas hajót személyzettel. 

Elvittek minket egy kagyló és haltelepre. Ettünk osztrigát többféle módon elkészítve, megmutatták a gyöngyöket is, amikből ott lehetett komplett ékszereket is vásárolni, kajakoztunk, és még barlangtúra is volt (Sung Sot (Surprise) nevű, mely a legnagyobb és legimpozánsabb barlang. A franciák 1901-ben találtak rá Bo Hon szigeten. Területe 10.000 m2) némi hegymászással, ahonnan meseszép volt a kilátás, mindenképp megérte.

Este többször sétáltunk be a kikötős részre vacsorázni a szálláshelyünkről, de az ottani étteremben is többször ettünk. Elkészíteni nem tudnám az ételeket, és bevallom valamikre nem jöttünk rá miket tehettek a levesbe, érdekes volt, más ízvilág, de finom volt. Főleg a rákos-zöldséges leveseik.

A hirdoplánt eddig csak filmekben láttam. Úgy indult, hogy megnézzük a repülőt. Majd azért az irodába is bementünk, tájékozódni mibe is kerül, mikor indul, mennyit repül stb. Nem kellett sokat várni, mire már a repülőn ültünk. Szép lassan komótosan szállt fel a sima tengerről. Nem végzett hirtelen fordulókat, emelkedéseket. Arról szólt az út, hogy fentről is láthassuk azokat a részeket, amik között előző nap hajóztunk. Mindenképp megérte. Kicsit Halong fölé is berepült a gép, lehetett látni a kagyló és haltelepeket, a rengeteg kirándulóhajót. Majd ugyanolyan finoman, mint ahogy felszállt a pilóta le is tette a gépet. Bárkinek merem ajánlani, azoknak is akik picit tartanak a repüléstől.

A recepcióssal beszélgettem, és mondtam neki kellene egy minivan másnap korán reggelre. Szeretnénk megnézni az uralkodó volt nyári rezidenciáját – Dinh vua Bảo Đại – és Ninh Binh-ben hajóznánk a nemzeti parkban,  Trang An 3. útvonala visz át minket az 1 km hosszú barlangon, azt válasszuk a három lehetőség közül. A Bich Dong pagoda egy ősi, többszintes pagoda, amely Ninh Binh mészkőhegyei között fekszik, és a környék egyik legfőbb látnivalója. Amíg nézelődünk, az evezősünk pihen kicsit.

A recepciós szerint nem lehet, messze van stb. Én pedig mivel a google-n előtte olvastam erről, mondtam hány kilométerre van, mennyi idő odaérni, ott nekünk mennyi idő kell, szóval értem hogy ő nem volt még ezen az úton, és nem tudja hogy hogy kell megoldani, de azért egy autót reggelre csak tud kérni. És láss csodát, simán megcsinálható volt az út. Vagy azért annyira nem simán, mert a taxis nem hogy angolul nem tudott, de a minimális talpraesettség vagy szürkeállomány sem állt a rendelkezésére. 

Rájöttem hogy a kommunikáció lesz a legnehezebb, így kifotóztam azokat a dolgokat amiket meg szerettem volna nézni, és azokat a képeket mutattam meg. A google fordítóba is beírtam több mondatot angolul, majd azokat mutattam természetesen a vietnami fordítással. Így picit előrébb jutottunk. De mondjuk az uralkodó nyári rezidenciájához simán rossz helyen tettek ki minket, még jó hogy emlékeztem rá a térképen hol kellene lennie, másik helyi taxissal egyeztetés, képmutatás, majd a két taxis eszmecseréje után, már mentünk is a kívánt helyre. Beírta a GPS-be, és lőn csoda, még a kék vonalat sem tudta követni. Jött egy körforgalom, a jobbra helyett balra ment, és ott elveszett. Próbáltuk neki mutatni forduljon meg, hogy hol volt a hiba, de nem fogta fel. 

Azért csak odaértünk, megnéztük a rezidenciát, majd Haiphong-ban megmutattuk neki kb. hol rakjon ki minket. Az sem egészen sikerült. Majd közölte, neki sok dolga van, fél órával előtte hívjuk és akkor értünk jön. Bevallom, nem tudom hogy fogta volna fel hogy hova is kell értünk jönni. 

Az ország északi részének legjelentősebb kikötővárosa. Körülbelül 1,7 millió lakosa van. A közlekedés katasztrofális. Lehet zebra, lehet zöld lámpád, az tuti hogy vagy meg sem állnak, vagy ha meg is áll 1-2 autó és motoros, van egy aki keresztülmegy mindenen, mintha nem látná hogy áll mindenki és a gyalogos próbál átjutni. Nálunk egy sem kapna jogsit, tuti megbuknának a kresz vizsgán, vagy 1 nap gyűjtenének 100 büntetőpontot…

A városnézés után simán hívtunk egy másik taxit, aki visszavitt minket a hotelbe. Reméltem hogy a sok bénázásáért ott fog megöregedni, de láss csodát, amikor megint kértünk a recepcióstól taxit, hogy vigyen minket Halongba ismét, megint ő jött. De nem szólt semmit, gondolom nem is tudta volna kifejezni magát azért, hogy miért nem szóltunk neki este…

Halongban volt némi piacozás, egy nagy áruház emeletén ettünk, majd mehetünk Hanoiba, hogy a karácsony már ott érjen minket.

A városközpontban volt a szállás. Bevallom, amikor kevés az idő, a látnivalók közelébe kell lakni, hogy időt nyerjünk. Tudom drágább, de több mindent tudunk így megnézni.

Tran Quoc Pagodát érdemes megnézni a tóparton (belépős).

A Thang Long Water Puppet színházba – ez volt a karácsonyi kulturális programunk (utolsó előadásra sikerült jegyet vennünk). A múltban a vízibábszínház a falusiak mindennapi életét, például a földművelést, a halászatot és a romantikát mutatta be. Most pedig ősi vietnami legendákról szólnak az előadások. A játékosok derékig állnak a vízben egy bambuszfal mögött, és onnan mozgatják a fából készült bábokat, nem is akárhogy. Közel 1000 – nem írtam el, ezer éve vannak előadások.

Érdekes, zsúfolt város. A háborúban ezt nem bombázták le, ellenben Saigonnal. A francia hatás érvényesül. Éjszakai élet nagyon klasz, rengeteg ember van az utcákon. Zenélnek, táncolnak, árulnak mindenfélét. De nem sietnek, rohangászó embereket nem láttam. A motorosok sem mennek gyorsan.

Összefoglalva egy igazán izgalmas és érdekes országot láthattunk. Természeti szépségekben bővelkedik, az emberek kedvesek, próbálnak kommunikálni. Az angol nyelv ismerete nagyon rájuk férne. Valamint a közlekedésben legalább amikor pirosat kapnak adhatnának esélyt a turistáknak az út másik felére érésre… Ettől eltekintve, biztonságos, klasz hely. Úgy érzem Saigon felé még lesz egy köröm erre.

Tovább repültünk Laoszba, de erről majd a következő cikkben írok.