Örülök hogy ismét olvasod a levelem. Ígértem egy következő utazásos történetet, még a kezdetekből a próbálkozásokból. Rögtön a közepébe vágok. Nem volt pénzem utazni. ISMERŐS A HELYZET? Első nyugati utam Bécsbe vezetett. Egyszerű volt a dolog, elvittek ismerősök egy Ladával. Hajnalba keltünk, és éjjel értünk vissza. Nem az a városlátogatós történet volt… Mégis nagyon izgultam, mert mást láttam, mint itthon a szocializmusban.
Azért vittek el, mert annak idején nem volt konvertibilis a forint, és korlátozottan lehetett valutához jutni. Volt mindenkinek egy rózsaszín könyve (valutakiviteli engedély), melyben beírták, mennyi valutát válthatunk ki egy meghatározott időszak alatt. Úgy emlékszem ez akkor 3 év volt. Szóval felhasználták a keretem, ezért láthattam fél napra Bécset, és utazhattam kb. 8 órát Pécsről. Furcsának tűnik, de megérte. Kiderült, hogy kint minden árú van, csak pénz kell hozzá. Ez egy elég komoly felismerés volt. Vittünk szendvicset, és semmit sem tudtam kint venni. De Bécs akkor is tetszett. Bevallom, Pesten sem nagyon voltam előtte. Utána még rengeteg egynapos út követte, számítógépeket – PC-ket – hoztam be az ismerősöknek, és raktam itthon össze őket.
A következő levélben már megígérem, egy tényleg nyaralásos tengerpartos storyt írok meg, ami 1993 ban történt. Az volt az első messzebbi utam.
Nos, beszéltem az első levelemben egy forradalmian új dologról. A svájci cég 2011-ben alakult. Fő célja, hogy a világ első számú és legismertebb, legjobb szolgáltatást nyújtó foglalóportáljává váljon. Szerintem ez sikerült is nekik röpke 4 év alatt. 97 országból használják már a világon. Miért mondom ezt? Egy újszerű megközelítéssel, maguk mellé állították a világ legnagyobb és legismertebb foglaló portáljait.
Tehát a teljesség igénye nélkül olyan, mintha lenne egyben booking.com-unk (ugye Európa legismertebb foglalóportáljáról beszélünk, mely az európai piac kb felét uralja), agoda.com-unk (ez ugyanaz csak Ázsiára), hogy a nagy amerikai utazási nagykereket említsem priceline, expedia, az oroszok legnagyobbja az ostrovok.ru, a HRD a maga 250.000 szállásával, és a világ legnépszerűbb hotelértékelő rendszere is a rendszerbe van integralva, a tripadvisor. Folytathatnám a sort még, de ennyi úgy gondolom elég. Vagy ha nem, akkor leírom, miért választom még őket az elmúlt pár évben majd 100 utazásomhoz. Nem írtam el, tényleg majd száz volt:
– 1.200.000 szállás közül választhatók, az olcsóktól a dárágákig.
– tudok foglalni itt repülőjegyet, 920 légitársaságtól,
– el tudom itt intézni a transzferem (nem kell drága taxit fizetni ha meghallják, hogy drága hotelbe megyek) ,
– meg tudom venni itthonról előre a helyi programokra a jegyeim, a city pass kártyám, amivel tudok bármilyen tömegközletkedési eszközt igénybe venni, és nem kell a múzeumok pénztárainál sorban állnom,
– a hét minden napján akár 24 órában is hívható hotline telefonvonalon bármikor segítséget kérhetek, akár magyarul is,
– ha nem tudok elutazni mégsem valamiért, indoklás nélkül pár nappal visszaadják a pénzem 100%-át, amit máskor elutazhatok,
– árgarancia is van a foglalásomhoz, a számlát azonnal a saját e-mailemre megkapom,
– 190 országba mehetek,
– a foglaló rendszert folyamatosan fejlesztik, és egyre szélesebb körben használhatom a turizmus területén lassan tényleg midnenre.
Pontosan hogy is működik a szállásfoglalás?
A világban vannak cégek, utazási nagykerek, akik a szállodáktól, szállodaláncoktól felvásárolják a szállodai szobák egy részét – ezek az utazási nagykerek. Miért jó ez? A szállodáknak azért, mert úgysem tudják kiadni a szobáikat, és így folyamatos fix bevételhez jutnak. Nekünk pedig azért, mert a hatalmas mennyiség miatt sokkal jobb árakon juthatunk a szobákhoz. Az információt pedig már az internetről kapjuk azonnal.
Tudtad hogy a világon 1970-ben 160 millió ember utazott regisztráltan külföldre? 1990-ben már 440 millió (na itt elérhető volt már az internet sokunknak), és 2012-ben a válság ellenére már több mint 1 milliárd ember költötte el valahol külföldön a pénzét? Vagy utazási irodákban, vagy már az interneten. A tendencia pedig kb. 2030-ra még plusz 800 000 000 főt jósol. Tehát egyre bővülő piacról beszélünk, ami biztosan virágozni fog. A világon az összes pénz majd 10%-át a turizmusban költik el. Valaki kerese rajta, nagyon sokan, nagyon sokat. A rengeteg kis haszon is felfoghatatlan mennyiségű pénz az átlagemberek számára. Tehát magyarul, sok kicsi sokra megy…
Azt mondjuk az embereknek, lehet nekik is még ha nem is gondolnák „saját utazási irodánk” sokmillió forintos befektetés nélkül, és utazgathatnak elképesztő árakon.
Következő levelemben sokféle példát adok, hogy bebizonyítsam a rendszer működését és azt hogy milyenek az árak. Majd hamarosan eljutunk oda, hogy nem kell lottót nyerni ahhoz, hogy bárki tényleg bárhova akár ingyen is eljusson, de nem megyek a dolgok elébe, mindent bebizonyítok, ígérem.
További információért keress az alábbi elérhetőségeken:
Merényi Tamás
utazásspecialista
info@merenyitamas.hu
+36 70/319-0340