December 16-án indultunk hatan Belgrádból Hanoiba. Időben odaértünk, így reggel belefért egy burek meg egy kis városnézés a gép indulása előtt. Jobb mint a reptéren ücsörögni… abból lesz később elég.
Hogy miért pont hatan? Jöttek volna többen is velem, de bevallom én nem akartam annyi embert vezetni. Mivel az út több mint 3 hetes volt, így értelemszerűen nagybőrönd plusz kézitáska volt mindenkinél. Egy fullsize taxiba is 3 ember a nagy csomagokkal alig fér bele. Nos vagy minivannal, vagy két taxival tudtunk közlekedni. Ha többen vagyunk, akkor kettő helyett 3-4 taxi kellett volna, valamint a minivan sem lett volna elég a csomagjaink miatt… nem is beszélve arról hogy az emberek angol tudása is hagy kívánnivalót maga után, tehát még több feladatom lett volna. Pihenni szerettem volna, fotózni, nézelődni, gyűjteni az anyagokat élményeket a következő könyvemhez, nem sok ember vezetője lenni.
Hogy mi munka egy ilyen út összerakása? Kérdezik többen, hogy hol találom meg a helyeket, mi alapján választhatják ki mit nézzenek meg, mi legyen mindenképp a program része és mi engedhető el? Nos, ezt mindenki maga dönti el, hogy ki mit szeret. Gasztrotúra legyen, sok sok túrázás legyen benne, vagy épp semmittevés a tengerparton, vagy ezek valamilyen egyvelege. Egy utazási irodás programnál nyilván részletesen leírják hogy egy nap hol mit láthatnak, hány óra van rá és mikor indul a csoport tovább. Volt hogy több mint 20 oldalas leírást csináltam egy 1 hetes útról, amit a végén bevallottak, hogy el sem olvasták. Úgyhogy csak vázlatot csináltam, persze előtte sok könyvet, blogot, angol cikket is elolvasok egy ilyen úthoz, beszélek emberekkel akik ott jártak, és a végén eldöntöm, hogy mire hány napot szánok. Első lépés a repjegyek megvétele. Majd ha megvan mind, utána jöhet a szállás. A transzfereket a legelsőt itthonról, a többi kintről intézem. A programnak vannak fix elemei, amit mindenképp szeretnék, de van olyan ami csak akkor valósulhat meg, ha marad rá idő. Azért a tervhez nem kell mindig nagyon ragaszkodni. Kell tudni rögtönözni, vagy gyors változtatni tudni.
A reptérre kértem már itthonról egy transzfert, ami rögtön tovább vitt minket Tuan Chao szigetre a Halong Bay-be. Először a reptérről két kocsival bevittek minket Hanoi belvárosába, majd onnan egy gyűjtőbusszal vittek a szigetre. Előre PayPal-al lehetett fizetni. Adtak Whatsapp számot, amivel a kapcsolatot tarthattuk. Érdekes, e-mail már nem divat kint.
A szállásunk egy nagy parkos pálmafás tengerparti részen volt, közel a hajóállomáshoz, és mint később kiderült a hidroplán is a közelben szállt fel. A gyerekeknek egy hatalmas dinoparkot is építettek. Láttunk kisiskolás csoportokat is, akiket vittek oda.
A környéken az éttermek, bárok nyitva voltak, lehetett halakat, rákokat és mindenféle leveseket is enni. A sörük is jó. Ételeik csípősek vagy édesek, óvatosnak kell lenni. A szállodába a reggeli rántottámnál nem igazán értették amikor egy nagy adag sót és chilit tettem bele.
Az hőmérséklet hűvösebbre fordult mire kiértünk, pedig előtte héten még 28 fokot mutatott az időjárás applikációnk. Mire kiértünk, kellett a széldzseki, vagy kiskabát és pulcsi. A tengerben fürdés és pihenés a tengerparton elmaradt, viszont helyette gyors beterveztem pár plusz kirándulós programot. Így került bele Haipong, ami egy igazi zsúfolt nagyváros (az utcákon a forgalmon átkelve pedig túlélőgyakorlat). És Nihn Binh, ami egy csodaszép hegyekkel völgyekkel, barlangokkal csodaszép növényekkel bíró nemzeti park. Itt egy hajóban lehetett több órás útra befizetni. De ne haladjunk ennyire előre.
Először Halongba mentünk be taxival a szálláshelyünkről. A hotel recepciósa szépen beszélt angolul, vele lehetett egyeztetni. Mint később kidedrült ez nagy kincs, mert a helyiek max fordítóprogrammal beszélnek. Valamint hiába egyeztettük le velük előre mit szeretnénk, vagy nem oda vittek, vagy fogalmuk sem volt hogy az a valami hol van, vagy pl. a temető amit többször is kértem hogy egy picit had fotózzak ott – mert a miénktől nagyon eltér és érdekes, egyszer sem sikerült megállniuk. És ez részükről rendben van… Belvárosban az utcán főznek, vagy a járda és az út mellett fákból tüzet raknak és sütnek rajta valamit amit eladnak. A piacon mindenfélét lehet venni. Vannak utánzat ruhák, órák, szemüvegek stb., gyümölcsök, és húsok, tengeri herkentyűk.
Második nap kimentünk a kikötőbe, hogy befizetnénk egy egy napos hajóútra, és megnéznénk a közel 2000 mészkő-képződmény egy részét a Halong Bay-ben. Az UNESCO világörökség része, a világ 7 csodája között számon tartott hely. A mólón odajött hozzánk egy öltönyös úr, elmondta hogy vagy csatlakozunk dél körül csoportokhoz, vagy bérelünk hatan egy hajót. Annak az az előnye, senkire nem kell várnunk a nagy csoportban és miénk az egész hajó. Mondta az árát, megbeszéltük hogy rendben van. Erre kaptunk egy majd 100 fő befogadására alkalmas hajót személyzettel.
Elvittek minket egy kagyló és haltelepre. Ettünk osztrigát többféle módon elkészítve, megmutatták a gyöngyöket is, amikből ott lehetett komplett ékszereket is vásárolni, kajakoztunk, és még barlangtúra is volt (Sung Sot (Surprise) nevű, mely a legnagyobb és legimpozánsabb barlang. A franciák 1901-ben találtak rá Bo Hon szigeten. Területe 10.000 m2) némi hegymászással, ahonnan meseszép volt a kilátás, mindenképp megérte.
Este többször sétáltunk be a kikötős részre vacsorázni a szálláshelyünkről, de az ottani étteremben is többször ettünk. Elkészíteni nem tudnám az ételeket, és bevallom valamikre nem jöttünk rá miket tehettek a levesbe, érdekes volt, más ízvilág, de finom volt. Főleg a rákos-zöldséges leveseik.
A hirdoplánt eddig csak filmekben láttam. Úgy indult, hogy megnézzük a repülőt. Majd azért az irodába is bementünk, tájékozódni mibe is kerül, mikor indul, mennyit repül stb. Nem kellett sokat várni, mire már a repülőn ültünk. Szép lassan komótosan szállt fel a sima tengerről. Nem végzett hirtelen fordulókat, emelkedéseket. Arról szólt az út, hogy fentről is láthassuk azokat a részeket, amik között előző nap hajóztunk. Mindenképp megérte. Kicsit Halong fölé is berepült a gép, lehetett látni a kagyló és haltelepeket, a rengeteg kirándulóhajót. Majd ugyanolyan finoman, mint ahogy felszállt a pilóta le is tette a gépet. Bárkinek merem ajánlani, azoknak is akik picit tartanak a repüléstől.
A recepcióssal beszélgettem, és mondtam neki kellene egy minivan másnap korán reggelre. Szeretnénk megnézni az uralkodó volt nyári rezidenciáját – Dinh vua Bảo Đại – és Ninh Binh-ben hajóznánk a nemzeti parkban, Trang An 3. útvonala visz át minket az 1 km hosszú barlangon, azt válasszuk a három lehetőség közül. A Bich Dong pagoda egy ősi, többszintes pagoda, amely Ninh Binh mészkőhegyei között fekszik, és a környék egyik legfőbb látnivalója. Amíg nézelődünk, az evezősünk pihen kicsit.
A recepciós szerint nem lehet, messze van stb. Én pedig mivel a google-n előtte olvastam erről, mondtam hány kilométerre van, mennyi idő odaérni, ott nekünk mennyi idő kell, szóval értem hogy ő nem volt még ezen az úton, és nem tudja hogy hogy kell megoldani, de azért egy autót reggelre csak tud kérni. És láss csodát, simán megcsinálható volt az út. Vagy azért annyira nem simán, mert a taxis nem hogy angolul nem tudott, de a minimális talpraesettség vagy szürkeállomány sem állt a rendelkezésére.
Rájöttem hogy a kommunikáció lesz a legnehezebb, így kifotóztam azokat a dolgokat amiket meg szerettem volna nézni, és azokat a képeket mutattam meg. A google fordítóba is beírtam több mondatot angolul, majd azokat mutattam természetesen a vietnami fordítással. Így picit előrébb jutottunk. De mondjuk az uralkodó nyári rezidenciájához simán rossz helyen tettek ki minket, még jó hogy emlékeztem rá a térképen hol kellene lennie, másik helyi taxissal egyeztetés, képmutatás, majd a két taxis eszmecseréje után, már mentünk is a kívánt helyre. Beírta a GPS-be, és lőn csoda, még a kék vonalat sem tudta követni. Jött egy körforgalom, a jobbra helyett balra ment, és ott elveszett. Próbáltuk neki mutatni forduljon meg, hogy hol volt a hiba, de nem fogta fel.
Azért csak odaértünk, megnéztük a rezidenciát, majd Haiphong-ban megmutattuk neki kb. hol rakjon ki minket. Az sem egészen sikerült. Majd közölte, neki sok dolga van, fél órával előtte hívjuk és akkor értünk jön. Bevallom, nem tudom hogy fogta volna fel hogy hova is kell értünk jönni.
Az ország északi részének legjelentősebb kikötővárosa. Körülbelül 1,7 millió lakosa van. A közlekedés katasztrofális. Lehet zebra, lehet zöld lámpád, az tuti hogy vagy meg sem állnak, vagy ha meg is áll 1-2 autó és motoros, van egy aki keresztülmegy mindenen, mintha nem látná hogy áll mindenki és a gyalogos próbál átjutni. Nálunk egy sem kapna jogsit, tuti megbuknának a kresz vizsgán, vagy 1 nap gyűjtenének 100 büntetőpontot…
A városnézés után simán hívtunk egy másik taxit, aki visszavitt minket a hotelbe. Reméltem hogy a sok bénázásáért ott fog megöregedni, de láss csodát, amikor megint kértünk a recepcióstól taxit, hogy vigyen minket Halongba ismét, megint ő jött. De nem szólt semmit, gondolom nem is tudta volna kifejezni magát azért, hogy miért nem szóltunk neki este…
Halongban volt némi piacozás, egy nagy áruház emeletén ettünk, majd mehetünk Hanoiba, hogy a karácsony már ott érjen minket.
A városközpontban volt a szállás. Bevallom, amikor kevés az idő, a látnivalók közelébe kell lakni, hogy időt nyerjünk. Tudom drágább, de több mindent tudunk így megnézni.
Tran Quoc Pagodát érdemes megnézni a tóparton (belépős).
A Thang Long Water Puppet színházba – ez volt a karácsonyi kulturális programunk (utolsó előadásra sikerült jegyet vennünk). A múltban a vízibábszínház a falusiak mindennapi életét, például a földművelést, a halászatot és a romantikát mutatta be. Most pedig ősi vietnami legendákról szólnak az előadások. A játékosok derékig állnak a vízben egy bambuszfal mögött, és onnan mozgatják a fából készült bábokat, nem is akárhogy. Közel 1000 – nem írtam el, ezer éve vannak előadások.
Érdekes, zsúfolt város. A háborúban ezt nem bombázták le, ellenben Saigonnal. A francia hatás érvényesül. Éjszakai élet nagyon klasz, rengeteg ember van az utcákon. Zenélnek, táncolnak, árulnak mindenfélét. De nem sietnek, rohangászó embereket nem láttam. A motorosok sem mennek gyorsan.
Összefoglalva egy igazán izgalmas és érdekes országot láthattunk. Természeti szépségekben bővelkedik, az emberek kedvesek, próbálnak kommunikálni. Az angol nyelv ismerete nagyon rájuk férne. Valamint a közlekedésben legalább amikor pirosat kapnak adhatnának esélyt a turistáknak az út másik felére érésre… Ettől eltekintve, biztonságos, klasz hely. Úgy érzem Saigon felé még lesz egy köröm erre.
Tovább repültünk Laoszba, de erről majd a következő cikkben írok.
